Laptartalom
FŐVÁROSI CIVIL IRODA 1052 Budapest, Bárczy István u. 1-3. Telefon: 327-1211, 327-1216 Fax: 3-188-188 civiliroda@budapest.hu. Munkatársaink: Bognár Szilvia +36 1 327-1211, Németh-Csókáné Nagy Enikő +36 1 327-1211
2013. évi 10. szám
Budapest Főváros Önkormányzatának aktualitásai
Pályázati felhívás a I., II. és egyéb kategóriába sorolt futó sportesemények jövő évi naptártervbe kerüléséről
A Fővárosi Közgyűlés Közterület-hasznosítási Bizottsága pályázati felhívást tesz közzé a fővárosi önkormányzati tulajdonú közterületeken megrendezésre kerülő I., II. és egyéb kategóriába sorolt futó sportesemények 2014. évi naptártervbe kerüléséről. Bővebben
Végéhez közeledik a Főkert virágágytervező pályázata
A Főkert Nonprofit Zrt. virágágytervező pályázatot hirdetett 2013-ban négy különböző korosztálynak, négy budapesti köztér virágkiültetésének lakosság által történő megtervezésére. A pályázat célja, hogy felhívja a gyerekek és felnőttek figyelmét a zöld környezet fontosságára, arra, hogy a városi tér a lakosságé, az ő kikapcsolódásukat, rekreációjukat hivatott szolgálni. A pályázaton résztvevőknek lehetősége nyílt arra, hogy megtervezzék a négy virágágy egyikét, amelyet jövő tavasszal a Főkert Nonprofit Zrt. munkatársai a pályázat nyerteseivel közösen meg is valósítanak. Bővebben
Átadták az Élen a tanulásban, élen a sportban díjakat
Negyvennegyedik alkalommal adták át az Élen a tanulásban, élen a sportban elnevezésű fővárosi kitüntető díjakat az Újvárosháza dísztermében. Az elismeréseket tizenkilenc általános iskolai tanuló, tizenöt középiskolás, hét egyetemista-főiskolás és három speciális nevelési igényű diák vehette át Csomós Miklós oktatási főpolgármester-helyettestől. Az ünnepségen Szentes Tamás főpolgármester-helyettes köszöntötte a díjazottakat. Bővebben
Pénteken kezdődött a 22. Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál
A Magyar Nemzeti Galéria Lépésváltás című kiállításának megnyitójával kezdődött meg pénteken a Café Budapest Fesztivál, amely tíz napon keresztül 44 helyszínen 77 programmal várja az érdeklődőket. A 22. alkalommal megrendezett programsorozatot Csomós Miklós kulturális főpolgármester-helyettes nyitotta meg. Ez a fesztivál más arculatú, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál, más a célközönsége is. A tavaszi fesztivál egy tradicionálisabb fesztivál, a nyári fesztivál a színházak nyári szünete miatt könnyedebb rendezvény. Az őszi fesztivál, a Café Budapest sokkal jobban tered enged a kísérletezésnek, az olyan műfajok megjelenésének, mint amilyenek a hagyományosnak mondható fesztiválokon nem jellemzőek – emelte ki köszöntőjében Csomós Miklós. Bővebben
Fővárosi Romaügyi Biztos felhívása civil szervezetek részére
Szeretnénk egy lépést tenni ennek a problémának az enyhítése céljából: szerkeszteni egy olyan kiadványt, ami egyrészt mankóként szolgálna az ügyfelekkel foglalkozó köztisztviselőknek, családsegítő munkatársaknak, stb. és segítséget jelentene az ügyfeleknek is. A Roma Almanachba megpróbálunk összegyűjteni minél több olyan információt, amiből kiolvasható, mely szervezetekhez lehet, mely ügyekben fordulni. Kik mivel foglakoznak, miben tudnak segítséget nyújtani, hol lehet őket elérni. Tisztelettel vennénk, ha egyrészt hozzájárulnának az adataik megjelentetéshez, másrészt ha megfogalmaznának magukról, a szervezet tevékenységéről egy tömör ismertetőt (3-4 mondat), amit majd beszerkeszthetünk a kiadványba. Megköszönnénk, ha jó szívvel ajánlanának más szervezeteket is, akikkel munkájuk során kapcsolatba kerültek, együttműködnek vagy akikről csak úgy gondolják, hogy méltón gazdagíthatják a civil szféra színes, sokrétű világát. Megtisztelő jelentkezésüket az alábbi e-mail címre várjuk: molnara@budapest.hu
Tagtársaink kérték a közzétételét
Felhívás kézműves pályázatra!
A Magyar Kézművességért Alapítvány felhívásában a Jubileumi, 20. Betlehemi Jászol-kiállításon való részvételre – az IPOSZ-szal, a BKIK Kézműipari Tagozatával, a Népművészeti Egyesületek Szövetségével és a Ciszterci Egyházközséggel együttműködve – nyílt pályázatot hirdet, amire hazai és határon túli magyar kézművesek, tárgyalkotó népművészek és kézműves iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek egyaránt jelentkezhetnek. Részletes tájékoztató itt olvasható.
Komolyzene-kedvelők figyelem!
Itt olvasható a Rákoshegyi Bartók Zeneház október-novemberi műsora, amelyre várják a kedves érdeklődőket. Jó szórakozást kívánunk!
Színház-rajongók figyelem!
Megjelent a Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesület novemberi és decemberi műsorfüzete. Jó szórakozást kívánunk!
Nagyszülők, Szülők, Gyerekek figyelem!
Az Élet Menete Alapítvány decemberben rendezi meg a Családi Nap című rendezvényét, melyre kicsiket és nagyokat egyaránt szeretettel várnak. A műsor részletei a mellékelt plakáton olvashatóak. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!
Civil Szervezetek figyelem!
A Magyar Természetvédők Szövetsége tisztelettel meghívja Önöket a Partnerség a fenntarthatóságért elnevezésű konferenciára, melynek során több neves meghívott tart majd előadást a civil szférát érintő kérdésekben. A részletek a mellékelt meghívóban olvashatóak.
Hírek a civil szektorból/szektorról
Egy százalékos felajánlás több évre?
Változhat a civil szervezetek szabályozása részben az új polgári törvénykönyv (Ptk.) hatálybalépéséhez kapcsolódva, továbbá egyszerűsödhetnek a megszűnés, az egyesülés, a szétválás szabályai, és több évre lehetne felajánlani a személyi jövedelemadó (szja) egy százalékát. Az erről szóló törvénytervezetet a kormány honlapján tették közzé.
A törvénytervezet szerint egyszerűsödnének és jobban igazodnának a civil szervezetek működési sajátosságaihoz a megszüntetés (egyszerűsített törlés, végelszámolás, kényszer-végelszámolás, felszámolás), illetve az átalakulás (szétválás, különválás, összeolvadás, beolvadás) szabályai. Bővebben
Svájci támogatás civileknek
A Svájci-Magyar Civil Alap pályázati tájékoztató fórumát tartották hétfőn a Szikra Alapítvány Civil Házában, ahol hasznos tanácsokat kaphattak a pályázni szándékozó civil szervezetek képviselői. Az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvány, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, a Kárpátok Alapítvány – Magyarország és a Szikra Alapítvány szervezte a tájékoztató fórumot a Svájci-Magyar Civil Alapról. A tájékoztató fórumon ismertették a Svájci-Magyar Civil Alap második pályázati kiírásával kapcsolatos tudnivalókat, és válaszoltak az érdeklődők kérdésekre is. Bővebben
Egyesületeknek, alapítványoknak!
Mit kell tennie a non-profit szervezetnek 2013 végén? címmel hirdette meg programját a Metodika Kft., mely neves szakértők bevonásával október 29-én 10-16- óráig tart tájékoztatót egyesületeknek és alapítványoknak. A résztvevők Veres Ibolya okleveles nemzetközi adószakértő, a non-profit terület alapos ismerője révén áttekinthetik mindazt, amit az alapítványoknak/egyesületeknek ma tudniuk kell. Bővebben
Ingyen alkalmazást kapnak hazai nonprofit szervezetek
A Civiltech Program keretében nonprofit szervezetek igényelhetnek modern informatikai megoldásokat. Az SAP Lumira nevű üzleti intelligencia szoftverével különösebb informatikai tudás nélkül készíthetnek kimutatásokat és elemzéseket a szervezetek. A szoftver használatával például hatékonyabbá tehető az adományozók megszólítása, a nonprofitok teljesítményének mérése, eredményesebbé tétele, a tevékenység elemzése, professzionális bemutatása, a pályázati anyagok jobb alátámasztása. Az alkalmazást ingyenesen vehetik igénybe a Magyarországon bejegyzett közhasznú egyesületek, alapítványok, közalapítványok. A rendelés menete, illetve a további szabályok a NIOK Alapítvány által működtetett CivilTech program honlapjáról érhető el. Bővebben
Nemzeti Kerékpáros Charta: minden kerékpáros akarta
Nemzeti Kerékpáros Chartát írtak alá a hét kerékpáros civil szervezet alkotta Kerékpáros Kerekasztal képviselői 2013. szeptember 17-én, Budapesten, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. A tárca infrastruktúráért felelős államtitkára, Völner Pál elmondta, hogy a dokumentumot megfelelő kiindulási alapnak tartja a következő uniós programozási időszak szakmapolitikai és finanszírozási céljainak közös véglegesítéséhez. Bővebben
Bennragadt 12 milliárd az 1 százalékokban
Csaknem 12 milliárd forintot kihúztak a civil szervezetek és egyházak zsebéből azzal, hogy nem mindenki rendelkezett személyi jövedelemadója 1+1 százalékáról az idei bevalláskor. Ez a 2012-re érvényes elvi keretnek éppen fele. Az InfoTandem infografikája. Bővebben
Visszaállították Urmánczy Nándor emlékpadját a Margitszigeten
Hatvannyolc év után újra a Margitszigeten áll báró doktor Urmánczy Nándor emlékpadja, amelyet eredetileg 1942 decemberében állított fel tiszteletére az Erdélyi Férfiak Egyesülete. Az ünnepélyes átadó rendezvényen beszédet mondott Tarlós István főpolgármester és Németh Szilárd, Csepel polgármestere, Budapest kulturális és turisztikai tanácsnoka. Bővebben
D-vitamin-hiányos a magyar lakosság 95 százaléka tél végére
A magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányos tél végére a Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának kutatása szerint - közölte a Magyar Prevenciós Orvosi Egyesület vasárnap az MTI-vel. Bővebben
Nem olyan egészséges a gyümölcsjoghurt, mint gondolnánk
Gyümölcs helyett sokszor csak gyümölcskoncentrátum van a csábítóan gyümölcsös csomagolás mögött a joghurtokban. A Tudatos Vásárlók Egyesülete 16 joghurtot tesztelt. Bővebben
Aktuális pályázatok
2013.10.15 |
|
2013.10.25 |
|
2013.10.30 |
|
2013.10.30 |
|
2013.10.30 |
|
2013.11.06 |
|
2013.11.11 |
|
2013.12.31 |
|
2013.12.31 |
|
2013.12.31 |
|
2013.12.31 |
|
2013.12.31 |
|
2013.12.31 |
|
2013.12.31 |
|
2013.12.31 |
|
2014.01.06 |
|
2015.12.31 |
|
Civil események
Nagyszülők, Szülők, Gyerekek figyelem!
Az Élet Menete Alapítvány decemberben rendezi meg a Családi Nap című rendezvényét, melyre kicsiket és nagyokat egyaránt szeretettel várnak. A műsor részletei a mellékelt plakáton olvashatóak. Mindenkinek jó szórakozást kívánunk!
Civil Szervezetek figyelem!
A Magyar Természetvédők Szövetsége tisztelettel meghívja Önöket a Partnerség a fenntarthatóságért elnevezésű konferenciára, melynek során több neves meghívott tart majd előadást a civil szférát érintő kérdésekben. A részletek a mellékelt meghívóban olvashatóak.
Civil-Budapest Hírlevél 2013. évi 10. szám
|