Budapest 140 éves - városismereti vetélkedőt rendeztek középiskolásoknak

Pest, Buda és Óbuda egyesítéséről 1872-ben hoztak törvényt, amely szerint az addig önálló városok 1873. január 1-től Budapest néven egyesülnek. Valójában az egyesítés csak novemberben történt, amikor 1873. november 17-én összeült az egyesített város tanácsa és átvette az elővárosok tanácsától az ügyek intézését. A főváros napját ezért november 17-én ünnepeljük.

Az egyesítés emlékére városismereti vetélkedőt szervezett az „Iskolakapun kívüli programsorozat” keretében a Főpolgármesteri Hivatal Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztálya a Budapesti Történeti Múzeummal, a Fővárosi Levéltárral, a Szabó Ervin Könyvtárral és a Zöld Pont Egyesülettel közösen. A vetélkedő alapvető célja az volt, hogy Budapest középiskolás korosztályának figyelemét felkeltsék a város születésének története, körülményei iránt, és a város jól behatárolt történelmi helyszínének megismerésére. A játék résztvevőiben így tudatosulhatott, hogy hol élnek, hol töltik hétközi és ünnepnapjaikat, milyen események fűződnek egyes városi helyszínekhez, valamint megismerhették, hol és hogyan éltek városi elődeink.
 

A többfordulós vetélkedő első eseményére 2013. október 15-én a Várnegyedben került sor. 84 csapattal közel négyszáz diák barangolta be a Budapest Történeti Múzeum kiállítótermeit és a Várnegyed utcáit. A fiatalok a múzeum „Budapest Fény és Árnyék” című kiállításában kaptak feladatokat, majd a városrészt bejárva fedezték fel Budapest titkait. A verseny során megmászták a Magdolna-tornyot, megkeresték a régi Országház épületét, kaptak egy-egy feladat jó megoldásáért hídpénzt, bekukkanthattak a Várszínház kulisszái mögé, fényképezkedtek a Sándor-palota szigorú őreivel.

A verseny folytatásaként a diákok kutatómunkát folytatnak a Fővárosi Levéltárban és a Szabó Ervin könyvtárban.

A városismereti verseny döntőjére - Budapest születésnapjához igazodva - novemberben kerül sor a Fővárosi Levéltárban, amelyen a két forduló összesített eredményei alapján a legjobb tíz csapat mérheti majd össze tudását.
 

Iskolakapun kívüli programok

​Budapest egyesítésének 145. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala az „Iskolakapun Kívüli Program" elnevezésű rendezvénysorozat keretében városismereti versenyt szervez fővárosi középiskolás diákok számára. A vetélkedő célja Budapest történetének megismerése.
A Fővárosi Önkormányzat meghívására – az „Iskolakapun Kívüli Tevékenységek” elnevezésű programsorozat részeként – a határon túlról 25 diák és 5 pedagógus töltött négy napot Budapesten a Határok Nélkül Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó résztvevőjeként a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
A Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztálya, valamint a Mozaik Gazdasági Szervezet az „Iskolakapun Kívüli Tevékenységek” programsorozat keretében fővárosi középiskolás diákok számára tehetségkutató versenyt hirdet négy kategóriában.
Június 16 - augusztus 31. között, öt helyszínen - Gergelyiugornyán, Pilisszántón, Soltvadkerten, Verőcén és Szabadszálláson -kedvezményes nyári táborozási lehetőség heti turnusokban szervezett, hétfői érkezéssel és legkésőbb szombat reggeli utáni távozással.
A Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztálya, valamint a Mozaik Gazdasági Szervezet az „Iskolakapun Kívüli Tevékenységek" keretében fővárosi középiskolás diákok számára tehetségkutató versenyt hirdet. Jelentkezni március 3-ig lehet.
Budapest egyesítésének 143. évfordulója alkalmából a Fővárosi Önkormányzat a fővárosi levéltár közreműködésével városismereti versenyt szervez fővárosi középiskolás diákoknak. A vetélkedő célja Budapest közlekedéstörténetének megismerése.
​Negyedik alkalommal rendezi meg a Főváros az „Iskolakapun kívüli programok" keretében a "Sportos vakáció a városban" eseménysorozatot: a nyári szünidő két és fél hónapja alatt ingyenes mozgásos, művészeti, játékos, vetélkedős és sportprogramokat kínálnak általános és középiskolás fiataloknak.