29 kulturális projekt kapott fővárosi támogatást a Budapest 150 emlékévhez kapcsolódóan

A Pro Cultura Urbis Közalapítvány, Budapest Főváros Önkormányzata pénzügyi támogatásával, pályázatot hirdetett a Budapest 150 emlékévhez kapcsolódó, 2023. június 1. - 2024. június 30. között megvalósuló művészeti és kulturális projektek támogatására. A Kuratórium a 2023. szeptember 8-i ülésén hozott döntést mind a négy kategóriában.
 
A teljes pályázati döntés ide kattintva érhető el​.
 
A pályázat célja olyan Budapest egyesítésének 150. évfordulójához kapcsolódó művészeti alkotások, kulturális projektek, produkciók, kiállítások, kiadványok megvalósulásának támogatása volt, amelyek nem pusztán Budapest múltját, kulturális gyökereit mutatják be, hanem az egyesítés gondolatát, az itt élők egymáshoz való viszonyát is megjelenítik.
 
A pályázat keretösszege 50 millió forint volt, négy kategóriában: fotó, képzőművészet, szépirodalom és film.
 
A fotóművészeti támogatott pályázatok között van Molnár Zoltán 65 mm című albuma és Az elfelejtett Budapest nevű Fortepan-projekt, az Oltai Kata kurátor nevével fémjelzett Tangó Projekt, és nyert a privátfotók kurálásával foglalkozó Kollektív Fotográfia és a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója is.

A képzőművészeti projektek közül támogatást nyert a Határtalan Design kiállítás, a Szatyor Bár Budapest installációja, az Art Quartier új kiállítása és a Dobozi21 összművészeti alkotótér Proxima című hang- és fényinstallációja.
 
12 darab Budapest 150-hez köthető irodalmi projekt nyert támogatást, az Irodalom Éjszakája rendezvény, a Kortárs Építészeti Központ városnéző túrái, valamint olyan könyvek mint Zeke Gyula: Szép Ernő Budapestje, Hatos Pál: Az ismeretlen Budapest vagy Nagy Gabriella: Elviszlek Amerikába című regénye. A Könyves Magazin A budapesti nőkről készít podcast sorozatot, a Szív jezsuita magazin novemberi lapszáma a városegyesítés témájával foglalkozik majd.
 
A Proton Cinema városfilmet készít Budapest 2004 címmel, az Egy 100 éves kerületrész a 150 éves fővárosban című rövidfilm pedig Rákospalota történetét mutatja majd be, a Verzió Filmfesztivál pedig ritkán látott Budapest felvételeket vetít majd a fesztiválon.