„Élen a tanulásban, élen a sportban” pályázat nyertesei

​​2021-ben is meghirdetésre került​ az "Élen a tanulásban, élen a sportban" díjhoz kapcsolódó pályázat.

A több mint 50 éves múltra visszatekintő pályázatban azok a fővárosi köznevelési és felsőoktatási intézményekben tanuló ép és fogyatékkal élő diákok valamint hallgatók vehetnek részt, továbbá kerülnek díjazásra, akik kimagasló tanulmányi eredményeik mellett magas szintű sporttevékenységet folytatnak​ és elismerésre méltó eredményekkel rendelkeznek.

A díj borítója 

2021-ben összesen 149 db pályázat érkezett Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalához, melyből 36 fő veheti át ünnepélyes keretek között a nagy múltú kitüntetést. A fővárosi elismerést a díjazottak várhatóan február elején vehetik át a Városházán.

Az „Élen a tanulásban, élen a sportban" díjazottjainak névsora:


Általános iskola:

Abay Dániel - korosztályos országos bajnokságon első helyet ért el műugrás sportágban. (Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium)
Bálint Szonja - korosztályos országos bajnokságon, csapatban első helyet ért el, szinkronúszás sportágban. (Reménység Katolikus Általános Iskola és Óvoda)
Boros Tamara Boglárka – korosztályos országos bajnokságon első helyet ért el úszás sportágban. (Budapest XIII. Kerületi Hegedüs Géza Általános Iskola)
Csernák Lilla Borbála - korosztályos országos bajnokságon, csapatban első helyet ért el, akrobatikus rock and roll sportágban. (Újlaki Magyar-Olasz Kéttanítási Nyelvű Általános Iskola)
Gyóni - Maksa Levente - korosztályos országos bajnokságon első helyet ért el atlétika sportágban. (Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola)
Hegyi Zsigmond Pál - korosztályos országos bajnokságon, csapatban első helyet ért el, szertorna sportágban. (Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola)
Horváth Léna - korosztályos országos bajnokságon, csapatban első helyet ért el, akrobatikus torna sportágban. (Dr. Béres József Általános Iskola)
Hoták Nándor Ágoston – ifjúsági világbajnokságon első helyet ért el teakwondo sportágban. (Kispesti Gábor Áron Általános Iskola)
Imre Liza Nóra – korosztályos országos bajnokságon első helyet ért el ritmikus gimnasztika sportágban. (Fillér Utcai Általános Iskola)
Kiss Viktória - korosztályos országos bajnokságon első helyet ért el cselgáncs sportágban. (Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium)
Kropkó Jázmin – korosztályos országos bajnokságon első helyezést ért el aquatlon, kéttusa, és úszás sportágban. (Fillér Utcai Általános Iskola)
Kákosy Olívia Linda – világbajnokságon, valamint Európa – bajnokságon első helyezést ért el karate sportágban. (Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Többcélú Szakképző Intézménye)
Kárpáti Petra - világbajnokságon, valamint Európa – bajnokságon második helyezést ért el karate – para – karate sportágban. (Benedek Elek EGYMI Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Szakiskola)
Lukács Kitti – ifjúsági világbajnokságon második helyezést ért el fitness, akrobatikus tánc sportágban. (Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium) 
Lukács Regina – ifjúsági világbajnokságon második helyezést ért el fitness, akrobatikus tánc sportágban. (Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium)
Orentsák Arnold – korosztályos országos bajnokságon első helyet ért el úszás sportágban. (Újlaki Magyar-Olasz Kéttanítási Nyelvű Általános Iskola)
Papp Sebestyén – korosztályos országos bajnokságon első helyet ért el úszás sportágban. (Kőbányai Harmat Általános Iskola)
Sándor Áron - korosztályos országos bajnokságon, csapatban első helyet ért el, kajak sportágban. (Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium)
Sándor Natália – korosztályos országos bajnokságon első helyet ért el torna sportágba. (Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola)
Zhang Boglárka – korosztályos országos bajnokságon első helyet ért el műkorcsolya sportágban. (Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola)

Középiskola és egyetem

Bognár Anna – korosztályos országos bajnokságon ért el második helyezést atlétika sportágban. (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)
Csabai Bálint – felnőtt országos bajnokságon első helyet ért el torna sportágban. (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem)
Fenyősi Zita Júlia – korosztályos Európa – bajnokságon csapatban ért el első helyet vívás sportágban. (Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium)
Gereczi Botond Géza – Budapest – bajnokságon első helyet ért el atlétika sportágban. (Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem)
Igaz Laura – korosztályos országos bajnokságon első helyet ért el judo sportágban. (Kempelen Farkas Gimnázium)
Jánosi Lilla – korosztályos országos bajnokságon második helyet ért el atlétika sportágban. (Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem)
Kropkó Márta – korosztályos országos bajnokságon első helyet ért el triatlon sportágban. (Kölcsey Ferenc Gimnázium)
Marosi Gréta Nóra – korosztályos országos bajnokságon első helyet ért el vívás sportágban. (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)
Mógor Boglárka – felnőtt országos bajnokságon harmadik helyezést ért el atlétika sportágban. (Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem)
Muhari Eszter Barbara – junior Európa – bajnokságon harmadik helyezést ért el vívás sportágban. (Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium)
Persányi Barnabás – korosztályos országos bajnokságon második helyet ért el sakk sportágban. (Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium)
Sperka Jázmin – korosztályos országos bajnokságon második helyet ért el vívás sportágban. (Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium)
Szmirnov Anna – korosztályos Európa – bajnokságon csapatban első helyezést ért el szertorna sportágban. (Vörösmarty Mihály Gimnázium)
Tóth Anna – korosztályos országos bajnokságon csapatban első helyet ért el vívás sportágban. (Leövey Klára Gimnázium)
Vécsey Katalin – korosztályos országos bajnokságon első helyet ért el twirling sportágban. (A tanuló vívás sportágban is kiemelkedő eredményt tudhat magáénak, korosztályos országos bajnokságon második helyet ért el.) (Szent István Gimnázium)
Wenger Szonja – korosztályos országos bajnokságon első helyezést ért el íjászat sportágban. (Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium

 


Gratulálunk minden pályázónak az elért eredményeihez!