Rendészeti formaruhák és kiegészítők beszerzése 2021.

Tisztelt Gazdasági Szereplők!
 
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal  mint Ajánlatkérő közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárást indít „Rendészeti formaruhák és kiegészítők beszerzése 2021." tárgyban a mellékelt dokumentumoknak megfelelően.
 
Tárgyi beszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződések értelmében nyertes ajánlattevő (Eladó) feladata Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal, mint Ajánlatkérő (Vevő) részére rendészeti formaruhák és kiegészítők szállítása a mellékelt műszaki leírásban és szerződéstervezetben foglaltak szerint.
 
A szerződés a Szerződő Felek általi kölcsönös aláírás napján lép hatályba, ha az aláírások nem ugyanazon a napon történnek, a hatálybalépés időpontja a legutolsó aláírás napja és a Felek kölcsönös teljesítéséig, de legfeljebb a rendelkezésre álló szerződéses keretösszeg eléréséig hatályos azzal, hogy a Vevő eseti megrendeléssel 2021. november 2. napjáig élhet, továbbá azzal hogy a szerződés időbeli hatálya a Vevő egyoldalú írásbeli nyilatkozatával – a nyilatkozatban rögzített határidőig, de legfeljebb 2022. június 30. napjáig terjedő időtartamra meghosszabbodhat. Ebben az esetben a Vevő eseti megrendeléssel 2022. május 15. napjáig élhet.
 
Az ajánlatok értékelése a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempontok szerint történik, melyek az alábbiak:

 Értékelési részszempontok:Súlyszám:
1. részszempontÖsszesen nettó ajánlati ár (HUF)80
2. részszempontVállalt szállítási határidő naptári napban (méretvétel megtörténtétől számított max. 45 nap):20
 
 
Ajánlattételi határidő: 2021. október 19.   -   12:00 óra (az eredeti határidő meghosszabbításra került)​
 
Amennyiben tárgyi beszerzési eljárásban Tisztelt Gazdasági Szereplőknek ajánlattételi szándékuk fennáll, ajánlatukat elektronikusan kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig a következő e-mail címre: weiszne.farkas.e@budapest.hu
 
Az ajánlat akkor tekinthető benyújtottnak, ha az ajánlattételi határidő lejártáig a tárgyi e-mailcímre megérkezett. Az ajánlatot a cégjegyzésre jogosult/ak cégszerű aláírásával, nem szerkeszthető pdf. formátumban kell benyújtani, az ajánlat részeké​nt benyújtandó dokumentumok listáját az Ajánlatkérés tartalmazza.
 
Felhívjuk Tisztelt Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy az Ajánlatkéréssel és annak mellékleteiként csatolt dokumentumokkal kapcsolatban az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű határidőben – de legkésőbb 48 órával előtte – írásban elektronikus úton a weiszne.farkas.e@budapest.hu  e-mail címen kiegészítő tájékoztatást kérhetnek Ajánlatkérőtől.