Március 22. a Víz Világnapja

Március 22. a Fővárosi Vízművek szakemberei számára mindig kiemelkedik az év többi napja közül. Egy nap, amikor a világon mindenki talán kicsit jobban odafigyel a vízre és azokra, akik 365 napon át, a nap 24 órájában a víziközmű-szolgáltatás zavartalanságáért dolgoznak.

Amint Keszler Ferenc, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója munkatársaihoz címzett ünnepi köszöntőjében fogalmazott: „Vízszolgáltatók világnapja ugyan nincs, de nekünk, Vízműveseknek március 22. mindig egy kicsit rólunk is szól. Büszkék lehetünk arra, hogy 2 millió ember lakásába, háztartásába a mi munkánknak köszönhetően kerül egészséges, tiszta ivóvíz, és gondoskodunk róla, hogy felhasználás után se károsítsa környezetünket a szennyvíz. Bízom benne, hogy legalább ezen a napon elgondolkodnak a fogyasztóink, a döntéshozóink és a tágabb környezetünk is azon, hogy a megszokott, magas színvonalú és kényelmes szolgáltatásunk nem önmagában keletkezik, hanem több mint 1500 vízműves kolléga minden napos nehéz, erőt próbáló, professzionális, kreatív és innovatív munkájának köszönhető.”

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a felújítások szükségességére és fontosságára hívta fel Facebookon a figyelmet: „A mindennapokban természetesnek vesszük, hogy csak egy mozdulat, és tiszta víz folyik a csapból. Nem gondolunk rá, miért is tennénk, hogy ahhoz, hogy a kutakból ez a víz minden budapesti otthonába eljusson, ahhoz a Fővárosi Vízművek szakemberei több mint 500 kilométer vízcsőhálózatot tartanak karban, újítanak meg nap mint nap. Ahhoz, hogy ez a víz holnap is a poharunkba kerüljön és ne a földben folyjon el törött csöveken keresztül, szükséges az elöregedett hálózat mielőbbi megújítása, a sokszor 90 éves vízcsövek mielőbbi cseréje. Ahogy a többi fővárosi közműrekonstrukció, úgy a vízcsövek cseréje is azt szolgálja, hogy a város fenntartható és élhető legyen.”

Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-videójában a vízszolgáltatás fenntarthatósága kapcsán a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozta: „A budapestiek otthonába nap mint nap 450 millió liter gondosan ellenőrzött, kristálytiszta ivóvizet juttatnak el a Fővárosi Vízművek munkatársai. A Víz Világnapján gondoljunk azokra a szakemberekre, akik nap mint nap 24 órában gondoskodnak arról, hogy mi tiszta ivóvizet ihassunk. Ők azok, akik üzemeltetik a kutakat, a gépházakat, a medencéket, a  víztornyokat, a csöveket és ellenőrzik nap mint nap a víz minőségét. Közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a környezetünk és a vízbázisaink védelme közös felelősségünk, hogy a gyermekeink és az unokáink is jó minőségű vizet ihassanak.”


Amint az idei év víz világnapi jelmondata fogalmaz: A víz érték! Becsüljük meg!

 

Fővárosi Vízművek