A főváros kezdeményezi a kormánynál a maszkviselés szigorítását

​​

A koronavírus negyedik hulláma Magyarországon a közzétett fertőzöttségi, illetve tesztpozitivitási adatok alapján felfutó ágába került: immár több napja 1000 fő feletti az új igazolt koronavírusos megbetegedések száma, illetve az Egészségügyi Világszervezet által a járvány kontrollálhatósága mércéjének tekintett 5% fölé emelkedett a pozitív tesztek aránya.

Jelenleg sajnálatos módon az önkormányzatoknak nincsen lehetősége elrendelni a maszkviselést, ugyanis a tárgykört központi jogszabály szabályozza.

A Fővárosi Önkormányzat kezdeményezi a kormánynál, hogy állítsák vissza a 2021. július 3. előtt hatályos szabályokat a maszkviseléssel kapcsolatban, vagy ha nem érzi országosan szükségesnek, akkor a kormány adjon felhatalmazást a helyi önkormányzatok képviselőtestületeinek, Budapest főváros területén a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy a maszkviselési kötelezettséget helyi önkormányzati rendeletben írhassák elő.

A kéréssel Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely Pintér Sándor belügyminiszternek írt levelet, amiben felhívta a figyelmet a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének héten hozott javaslataira is: ezek között kiemelt helyen szerepel, hogy zárt térben, rendezvényeken és tömegközlekedési eszközökön szükséges az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk viselése.​

A javaslatról csütörtökön egyeztettünk a Fővárosi Idősügyi Tanáccsal is, a testület egyhangúan egyetértett a döntéssel. 

A levél itt olvasható.​​