Ifjú világbajnokokat – Faluvégi Dorottyát, Háfra Noémit, Hlogyik Petrát, Márton Grétát és Suba Sárát – köszöntötték a Főpolgármesteri Hivatalban.
A magyar kézilabdasport történetében először, a norvég csapat legyőzésével idén nyáron világbajnok lett a női junior kézilabda-válogatott – mondta köszöntőjében Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes. Kiemelte, hogy a Ferencváros junior női kézilabda csapatának támogatása 2012 óta a Fővárosi Önkormányzat egyik legfontosabb sportágazati modellje. A közel hét éve sikeresen működő tehetséggondozó program a szakmailag kiemelkedő tehetségek kiválasztását, a korosztályos képzést, a versenyeztetést támogatja, de figyelemmel kíséri a programban résztvevő fiatalok tanulmányi előmenetelét is. Ez a példaértékű szakmai együttműködés a Ferencvárosi Torna Klub vezetésével felmenő rendszerben képezi a fővárosi leány utánpótlásban szereplő sportolókat – tette hozzá.
A kézilabdázás – amely idehaza és világszerte fénykorát éli – kemény és technikás sport, amelyben kizárólag az atletikus képességű, kifogástalan fizikumú és magas szinten képzett játékosok érvényesülhetnek. Az U20-as világbajnoki csapatban szereplő öt kiváló sportoló megfelel ezeknek a szigorú elvárásoknak, többek között nekik köszönhető, hogy a mind kiegyensúlyozottabb nemzetközi mezőnyben a magyar női kézilabda továbbra is őrzi előkelő helyét a sportág élvonalában – hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes. „Budapest vezetése nagyra értékeli azt a tehetséget és erőfeszítést, amit az ifjú sportoló hölgyek képviselnek” – jelentette ki.