Átadták az idei Bárczy István-díjakat a Főpolgármesteri Hivatalban; az elismeréseket Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes és Nagy Gábor, az Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke adta át. A fővárosi pedagógusnap alkalmából összesen 25-en kapták meg a díjat.
A Bárczy István-díjat 2009-ben alapította a Fővárosi Közgyűlés, és 2010-ben adták át első alkalommal. A kitüntetés a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársai részére adományozható, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez és ezáltal a főváros fejlődéséhez.
Budapest Főváros Közgyűlése Bárczy István Díjat adományozott:
Béres Károlyné, a Rákosmenti Százszorszép Óvoda vezetője részére a gyermekek környezettudatos nevelése iránt elhivatott pedagógiai munkájáért, magas színvonalon végzett szakmai tevékenységéért, valamint kiemelkedő vezetői munkájáért;
Brauner Gusztávné, a XXII. Kerületi Egyesített Óvoda általános intézményvezető-helyettese nagy hivatástudattal, türelemmel végzett óvodapedagógusi tevékenységéért, valamint innovatív és kompromisszumkész vezetői munkájáért;
Egresiné Beck Zsuzsanna, a soroksári I. sz. Összevont Óvoda intézményvezető-helyettese részére a hagyományápolás, illetve a két tannyelvű képzés iránt elkötelezett pedagógusi munkájáért, valamint közösségépítő vezetői tevékenységéért;
Fabók Endréné, a XXIII. kerületi Fekete István Általános Iskola tanítója és tanára részére a hagyományápolást, illetve a keresztény kultúra megőrzését szem előtt tartó értékteremtő pedagógusi munkája elismeréseként;
Geiger György, a XXIII. kerületi Galambos János Zenei Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára részére magas szintű és elhivatott pedagógusi munkájáért, az iskolai kereteken túlmutató tehetséggondozói tevékenységéért;
Gyimesi Róbert, az Óbudai Árpád Gimnázium igazgatója részére több évtizedes, magas szinten végzett nevelő és közösségépítő tevékenysége, példaértékű vezetői munkája elismeréseként;
Hajdu Zsolt, a XX. kerületi Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója részére kimagasló pedagógusi és innovatív vezetői tevékenységéért, valamint a köznevelés fejlesztéséért végzett áldozatos munkájáért;
Heim László, az I. kerületi Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola intézményvezető-helyettese részére kiváló szakértelemmel és emberséggel végzett intézményvezető-helyettesi munkája, példamutató szakmai és pedagógiai tevékenysége méltó elismeréseként;
Dr. Jánossyné Dr. Solt Anna, a Városmajori Gimnázium biológia-kémia szakos tanára részére kimagasló szakmai tudásáért, valamint elhivatott pedagógiai és kutatói tevékenységéért;
Károly Sára nyugalmazott klinikai szakpszichológus, iskolapszichológus részére több évtizedes, a gyermekek fejlesztése érdekében kiemelkedő színvonalon végzett iskolapszichológusi munkájáért;
Kékesné Czinder Gabriella, az Addetur Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola igazgatója részére a sérült és autista fiatalok társadalomba való beilleszkedését segítő, hosszú időn át kiemelkedően és önzetlenül végzett példaértékű tevékenységéért;
Kissné Tallós Zsuzsanna Ibolya, a Budapest IX. Kerületi Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese részére a diákok nevelésében és oktatásában végzett kiemelkedő színvonalú pedagógiai és vezetői munkájáért, az innováció iránt elkötelezett áldozatos tevékenységéért;
Kistelekiné Makay Ilona, a XVIII. kerületi Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola magyar nyelv és irodalom tanára részére az anyanyelvi nevelést hangsúlyozó és az irodalmi élményt minden gyermek számára átadni szándékozó, értékteremtő oktató-nevelő munkája elismeréseként;
Kovács Zsuzsa, a XII. kerületi Süni Óvodák vezetője részére a hagyományok tiszteletére épülő, kimagasló nevelőmunkájáért, valamint szeretetteljes óvodai életet teremtő vezetői tevékenységéért;
Leblanc Mária Magdolna, a Sashalmi Tanoda Általános Iskola intézményvezető-helyettese, matematikatanára részére a tanulók egyéni fejlődése érdekében több mint 35 éve végzett tanári munkájáért és vezetői tevékenységéért;
Lukács Emília, a Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium könyvtáros tanára részére több évtizedes magas színvonalú pedagógiai munkája, valamint helytörténeti kutató és ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként;
Martikán Beatrix, a Terézvárosi Magyar-Angol, Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola intézményvezetője részére három évtizeden át kifejtett kiváló szaktanári és intézményvezetői munkájáért, közösségfejlesztő, tehetséggondozó és érdekvédelmi tevékenységéért;
Molloné dr. Balog Éva, az V. kerületi Szent István Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója részére az új pedagógiai programok és módszerek bevezetésének, a nemzeti értékek és hagyományok átadásának, ápolásának érdekében végzett fáradhatatlan munkájáért;
Molnár Miklósné, Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Egyesített Óvodájának igazgatója részére a gyermekek magas színvonalú nevelése érdekében végzett 40 éves elkötelezett szakmai munkájáért, valamint 33 éves eredményes vezetői tevékenységéért;
Molnárné Kondrát Mariann, a Budafok-Tétényi Baross Gábor Általános Iskola tanítónője részére a tanulók egyéni képességeinek kibontakoztatását szem előtt tartó, kitűnő pedagógiai érzékkel végzett, sokoldalú oktató-nevelő munkája elismeréseként;
Mudra Anna Mária, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda pszichológusa részére a nevelői munka megújítása, a kisgyermekek egyéni fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő és példaértékű pedagógiai és pszichológiai tevékenységéért;
Palánczné Németh Zsuzsánna, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Újbudai Szakiskolája igazgatója részére a gyógypedagógiai szakma iránti elkötelezettségéért, a szakképzés terén végzett kiemelkedő, magas színvonalú munkájáért;
Puszta Lajosné, a VII. kerületi Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese részére a művészeti nevelés fejlesztéséért kiemelkedő hivatástudattal végzett pedagógusi munkája, valamint a közösségépítést középpontba állító vezetői tevékenysége elismeréseként;
Sallai Krisztina, a VIII. kerületi Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium nyugalmazott igazgatóhelyettese, matematikatanára részére több mint 30 éves példamutató, szolgálatkész és nagyhatású pedagógiai munkája elismeréseként;
Turóczyné Ungvári Edit, az Újpalotai Összevont Óvoda intézményvezetője részére óvodapedagógusi tevékenysége, szakmai elhivatottsága, valamint áldozatos vezetői munkája elismeréseként (a díjat későbbi időpontban veszi át).