Az 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek a városvezetés a kormánnyal egyetértésben a jelen körülmények között, az egység megbomlása miatt – mondta Tarlós István szerda este, miután megbeszélést folytatott az ügyben Orbán Viktor miniszterelnökkel és Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével.
Közölte, a megbeszélés során az ő javaslata is az volt, amit a kormány is javasol, hogy teljességgel megbomlott az egység, és egység nélkül valóban nincs értelme próbálkozni, az ország tekintélyét csorbítani, esetleg lejáratni.
Egység nélkül nem érdemes belefogni a pályázat végigvitelébe, és a kormány is azt a javaslatot teszi a fővárosnak, hogy az adott körülmények között vonja vissza a pályázatot - mondta a főpolgármester, emlékeztetve arra, hogy már múlt pénteki sajtótájékoztatóján célzott arra: a jelen körülmények között értelmetlenné válik a pályázat.
Elmondta, voltaképpen a Momentum Mozgalom kérdése és kérése is erre vonatkozott, hogy vonja vissza a főváros a pályázatát. Én is ezt tudom javasolni az egyeztetés alapján a Fővárosi Közgyűlésnek - tette hozzá. Közölte, a jövő hét elején kell erről majd döntenie a közgyűlésnek, rendkívüli ülésen. Megjegyezte, a MOB vezetése tudomásul vette a döntést.