Elkezdődött a Főváros egyik legjelentősebb közlekedési beruházása, a napi mintegy 500 ezer utast szállító M3-as metróvonal rekonstrukciója. A munkálatok több ütemben és több évig tartanak, és ez sok százezer utas napi utazási szokásait érinti.
A metrópótlás 2017. november elejétől mintegy három évig tart. Először a metróvonal északi szakaszát, az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti részt várhatóan egy évre lezárják, ekkor a szerelvények csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekednek.
További részletek a beruházásról: http://www.m3felujitas.hu/felujitas
Forgalmi információk
2017. november elejétől az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti metróvonal-szakasz lezárása idején az M3-as metró munkanapokon az első hajnali járatindulástól 20:30-ig rövidített útvonalon, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik. Esténként, 20:30 után, valamint szombaton és vasárnap egész nap a metró helyett a teljes vonalon pótlóbusz jár. Az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti utazásra elsősorban a metrópótló autóbuszok, a metrópótlásban is résztvevő villamosok, valamint a térségben közlekedő, a metró egyes állomásait érintő, azonban a megnövekedő forgalmú Váci utat elkerülő buszjáratok igénybevételét ajánljuk.
A Fővárosi Önkormányzat, a BKK és a BKV Zrt. mindent megtett, és a rekonstrukció ideje alatt is elkövet a megszokottnál nehezebb közlekedési körülmények enyhítésére, azonban fontos tudni: akár a pótlóbuszt választják, akár valamely alternatív, elkerülő útvonalon közlekednek, utazási idejük mintegy 10-15 perccel növekedni fog.
További forgalmi információk, interaktív térképek: http://bkk.hu/m3felujitas/
Útikalauz az M3 metróvonal korszerűsítéséhez
A tájékoztató kiadvány itt tölthető le.
A főpolgármester sajtótájékoztatója a felújításról (2017. november 2.)
November 6-án elkezdődik az M3-as metró északi szakaszának, valamint a teljes, 17 km-es alagútrendszernek a korszerűsítése – jelentette be sajtótájékoztatón Tarlós István főpolgármester. A felújítás miatt kétségtelenül nehézségek várhatók a következő hónapokban vagy akár években – mondta. További részletek itt olvashatók.
A metrószerződések aláírása (2017. szeptember 4.)
Tarlós István főpolgármester jelenlétében a Városházán aláírták az M3-as metró felújításáról – az északi szakasz állomásainak rekonstrukciójáról, valamint az alagúti munkák elvégzéséről – szóló szerződéseket. További részletek itt olvashatók.