Kiállítás keretében mutatták be a 2016. évi TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázat projektjeit a Csányi u. 5. alatt található Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tárban. A tárlatot dr. Szeneczey Balázs főpolgármester helyettes és dr. Bajkai István, Erzsébetváros alpolgármestere nyitotta meg.
A TÉR_KÖZ nagyon sikeres program, az első pályázati kör 2003-ban indult, 5,2 milliárd forintos keretösszeggel, amelyre a várakozásokat felülmúlóan több mint 200 projektöltet érkezett be, ezek közül 61-et választottak ki – mondta a megnyitón dr. Szeneczey Balázs. Hozzátette, hogy az első pályázati keretösszeget 3,8 milliárd forint önrésszel egészítették ki, így mind a 61 projekt meg tudott valósulni.
A főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: a pályázat egyik fő tanulsága, hogy az alulhasznosított területekre lehetőségként tekintenek. Ígérete szerint a TÉR_KÖZ pályázat folytatódni fog, a második pályázati kör tavaly nyílt meg, amelyre a Fővárosi Önkormányzat további 5,5 milliárd forintot bocsátott rendelkezésre.
Az eseményen bemutatták a 2013. évi pályázat eredményeit tartalmazó kiadványt és a pályázati rendszer új honlapját is.
A tárlatnak helyet adó Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár egyébként abban a Csányi 5 közösségi térben működik, amely éppen az első, 2013-ben kiírt TÉR_KÖZ pályázat keretében újult meg.