Tízezer új fát ültetnek Budapesten

A Főkert Zrt. munkatársai fákat ültetnek a Városligeti fasorban

​​Három évig tartó faültetési program kezdődött csütörtökön Budapesten. A „Tízezer új fát Budapestre!” projekt megnyitóján beszédet mondott Tarlós István főpolgármester és Persányi Miklós Liget Budapest projekt részét képező kert- és tájépítészeti feladatokat felügyelő miniszteri biztos, Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere és Vattamány Zsolt erzsébetvárosi polgármester.

​​

„A Főkert Nonprofit Zrt. a városligeti fákkal együtt összesen 27 ezer fasori fát és 103 ezer parki fát tart számon Budapesten, a fasorokon a meglévő fák mellett 8133 üres fahely található. Fő célkitűzésünk, hogy 2019-ig ezt a több mint 8 ezer helyet töltsük ki új fák ültetésével, és így megújítsuk, megfiatalítsuk a főváros kiemelt területeinek faállományát” – mondta Tarlós István. Kiemelte: a jelenlegi városvezetés nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy a fák életkörülményei javuljanak, és eltökélt amellett, hogy a zöldterületek aránya növekedjen Budapesten.

A főpolgármester hangsúlyozta: a felmérések szerint a fővárosi faállomány egészségi állapota és életképessége közepes állapotban van, ami azt jelenti, hogy a fák többségét a termőhely által meghatározott életkor előtt le kell cserélni. Magyarországon kormányrendelet írja elő, hogy mikor szükséges fakivágáshoz folyamodni, ettől eltérve Budapesten egyetlen fát sem vágtak még ki – tette hozzá.

 

Jó dolog, ha az embereket érdekli a főváros fáinak sorsa, és ha véleményük van a kérdésről. Az érthető érzelmek mellett azonban az értelemnek, a szakmai szempontoknak is teret kell adni, hiszen a parkfenntartás is egy szakma. Épp ezért például a fakivágásról sem lehet a dolgot végletesen leegyszerűsítve azt mondani, hogy minden fakivágás szükségszerűen rossz, hiszen a fűrésznek éppúgy megvan a maga szerepe a parkfenntartásban, mint a frissen ültetett facsemetének. A most meginduló faültetési program első állomása a Városligeti fasor hiányzó fáinak pótlásával a Liget egyik házak közé benyúló "zöld csápja" is megerősödik. Jogszabály-módosítással el lehetne érni, hogy a Liget Budapest projekt költségvetéséből a környező területek zöldítésére is lehessen pénzt fordítani - mondta a faültetési program ötletgazdája, Persányi Miklós, a Liget Budapest projekt részét képező kert- és tájépítészeti feladatok miniszteri biztosa.

Az eseményen Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere elmondta, hogy csütörtökön a Városligeti fasorban több mint 150 új növendék fát ültetnek el. A program mellett a terézvárosi képviselőtestület pártállástól függetlenül egyhangúlag szavazott - jegyezte meg.

A Városligetet már a 18. század végén felfedezte magának a városi polgárság, az akkor még Városerdőnek nevezett terület és a belváros között a Városligeti fasor teremtett közvetlen kapcsolatot - idézte fel Vattamány Zsolt erzsébetvárosi polgármester, aki szerint a fák nem csupán folytonosságot és állandóságot jelképeznek, hanem ráirányítják a figyelmet a közös felelősségre, amivel az utódaiknak tartozunk, azért, hogy a terület továbbra is a város szíve maradhasson.

A program keretében idén ősszel - a korábbi évek faültetéseinek számát jóval meghaladóan - 1653 fát ültet el a Főkert Nonprofit Zrt. A faültetés Budapest 20 kerületének, összesen 62 utcájában történik mintegy 18 várostűrő fafaj alkalmazásával.

Az őszi faültetési program keretén belül teljesen megújul a Városligeti fasor, ahová mintegy 180 vadgesztenyefa kerül, továbbá a Gyömrői út és a Ferihegyi gyorsforgalmi út is, melyek 130 újonnan ültetett fával lesznek gazdagabbak. Összesen 75 magas kőrist ültetnek a II. kerületi Hűvösvölgyi útra, több mint 50 juharfát a Hungária körút X. kerületi szakaszára és 70 facsemetét a XIV. kerületi Nagy Lajos király útjára is. A IV. kerületi Fóti útra 77 gömbakácot ültet ki a társaság, valamint összesen 50 gömbkőrist a Kőbányai út VIII. és X. kerületi szakaszára.

Kapcsolódó cikk

Lezárult a Tarlós István főpolgármester által korábban bejelentett hároméves faültetési program első üteme, amelynek során a FŐKERT Nonprofit Zrt. idén ősszel 1800 facsemetét ültetett el városszerte.

Hírek

RSS megtekintés