Magyar rockzenészek festményeiből nyílt kiállítás a Rockmúzeumban

Tarlós István főpolgármester beszédet (b) mond a magyar rockzenészek festményeiből, grafikáiból nyílt kiállítás megnyitóján a budapesti Rockmúzeumban, mellette Benkő László, az Omega együttes billentyűse és Kelemen András, a múzeum ügyvezető elnöke

​Magyar rockzenészek festményeiből, grafikáiból nyílt kiállítás az angyalföldi Rockmúzeumban, a tárlatot csütörtökön Tarlós István főpolgármester nyitotta meg. A kiállítás szeptember végéig tekinthető meg.

Az 1960-as években a rockzene kialakulásával kölcsönhatás indult el a különböző irányzatok, művészeti ágak között. A zene képi megjelenése egyre fontosabbá vált, a rock lázadása a lemezborítókon is megjelent - idézte fel a megnyitón Tarlós István. Mint mondta, az 1970-es években Magyarországon is megjelentek azok a rockzenészek, akiknek a zene mint kifejezési forma nem volt elég, és sok esetben a képzőművészet mellett más művészeti ágakban is maradandót alkottak.

​​

Tarlós István elmondta, hogy a tárlaton olyan ismert alkotók, mint F. Zámbó István (Bizottság), Szigeti Edit (Generál, Gemini) vagy Wahorn András (Bizottság) munkái mellett a fiatal generáció alkotásai is helyet kaptak.

A szeptember végéig látogatható bemutatón szerepelnek Benkő László (Omega), Vigyázó László (Bajtala trió), Jobbágy Dezső (Old boys), Takáts Tamás (Karthago), Kovács József (Atlantis), Dolly (Dolly Roll), Környei Attila (R-Go), Vojnics Attila (Palermo Boogie Band), Horvát Attila, Kiss Lajos (Mercur), Szilárdi Béla (Pannonia), Tikász Sándor (Mercur) festményei, grafikái, albumborítói is.

A Rockmúzeumot 2014 februárjában nyitották meg Budapesten, az angyalföldi RaM Colosseumban. Az állandó kiállításon a hatvanas évek elejétől mutatják be a magyar rockzene történetét korabeli plakátok, fotók, hangszerek, zenészrelikviák segítségével. 

Hírek

RSS megtekintés

Kapcsolódó cikk

Másfél éves előkészítést követően megnyílt az ország első rockmúzeuma, a MagyarRock Hírességek Csarnoka az angyalföldi RaM Colosseumban. A megnyitón Tarlós István és Tóth József „tiszteletbeli zenész” elismerést kaptak a kiállítás szervezőitől.