Metrópótlásról, Alstom-bizottságról és a Római-part rendezéséről döntött a közgyűlés

A Fővárosi Közgyűlés ülése 2016. június 8-án a Városháza dísztermében, középen a városvezetői pulpitus

​​​Csaknem száz napirendi pontot tárgyalt meg a Fővárosi Közgyűlés 2016. június 8-i, rendes ülésén. Döntöttek az M3-as metró felújítása miatti járműpótlásról, eszerint ha a kormány július 5-ig támogató döntést hoz és biztosítja a teljes többletköltséget, akkor szolgáltatást vásárol a Főváros, ellenkező esetben lengyel, Solaris buszokat. Létrejött az Alstom-vizsgálóbizottság, amely az év végéig készíti el jelentését. A közgyűlés a Főkertet bízta meg a Római-parti partrendezés tervezésével, hat fővárosi helyszínen zöldfelületi fejlesztésekre csaknem 300 millió Ft-ot fordítanak.

Döntött a Fővárosi Közgyűlés az M3-as metró infrastruktúrájának felújítása miatt szükséges járműpótlás kérdésében. A járműpótlást szolgáltatásmegrendeléssel oldják meg, ha a kormány ezt támogatja, a teljes többletköltség fedezetét biztosítja, és az erről szóló kormányzati döntés július 5-ig megjelenik a Magyar Közlönyben.

Tarlós István főpolgármester a napirend vitájában közölte: a döntés néhány hónapos csúszást okoz a 3-as metróvonal felújítási munkálatainak megkezdésében, és valószínű, hogy 2019 nyarára nem fejeződik be a beruházás. (Az eredeti tervek novemberi kezdéssel számoltak.)

A főpolgármester hangsúlyozta, a fővárost anyagi kár nem érheti a szolgáltatás megrendelése miatt. Bármennyi többletköltsége merül fel a fővárosnak a buszvásárlás helyetti szolgáltatás megrendeléssel, azt a kormány állja – jelentette ki. Hozzátette: a szolgáltatás vásárlása miatti csúszásért a városvezetés és a kerületi polgármesterek nem tudnak felelősséget vállalni, mert nem a saját "kérésükről" van szó. Közölte azt is, nem tudják megmondani, hogy a szolgáltató milyen buszokat hoz majd Budapestre. A kormány célja az, hogy ne legyen külföldi buszvásárlás, és tulajdonba már magyar buszok kerüljenek – jelezte.

Az eredetileg benyújtott előterjesztésben a kormányzati garanciavállalás határidejét június 20-ra tették, azonban Kocsis Máté és Láng Zsolt kerületi Fidesz-KDNP-s polgármesterek módosító javaslatának elfogadásával ez a júliusi határidőre változott. Ezt azzal indokolták, hogy a június 20-i időpontig véleményük szerint nem áll elegendő idő a kormányzat számára a járműpótlás – előterjesztésben foglaltak szerinti – finanszírozásával kapcsolatos döntés megfontolására.

​​
H​a július 5-ig nem kap kormánygaranciát a főváros, lengyel buszokkal pótolják a metrót

Ha a kormány a július 5-ig nem nyújt garanciát, nem hoz támogató döntést, akkor a főváros a szolgáltatás megrendelését nem támogatja. Ennek értelmében a járműpótlást biztosító új, alacsonypadlós, csuklós autóbuszok – BKV Zrt. útján történő – beszerzéséhez szükséges forrást az idei költségvetésből biztosítanák, legfeljebb 9,7 milliárd forintig. Ez esetben 110 új Solaris autóbuszt vásárolnak, a további 40 buszt más vonalakról csoportosítanák át.

A közgyűlés szocialista javaslatra felkérte a főpolgármestert, kezdjen egyeztetést a MÁV vezetésével arról, hogy a 3-as metró felújítása alatt a jelenleginél több vonatot vehessenek igénybe a BKV-bérlettel rendelkezők.

Év végéig készíti el jelentését az Alstom-vizsgálóbizottság

Az Alstom metrókocsik beszerzését vizsgáló ideiglenes bizottság elnökévé Borbély Lénárdot, Csepel polgármesterét, tagjának pedig Orbán Gyöngyit és Geiger Ferencet, Soroksár polgármesterét választotta meg a Fővárosi Közgyűlés, amely a legutóbbi ülésén határozott a vizsgálóbizottság létrehozásáról. A háromtagú testület feladata, hogy vizsgálja az Alstom metrókocsik beszerzéseivel kapcsolatos döntéshozási mechanizmusok működését, a szerződéskötések körülményeit, a döntések előkészítésében résztvevők felelősségét: ezekről az év végéig kell jelentést készítenie.

A Főkert tervezheti a Rómain a partrendezést

Megbízta a Főkertet a Főváros, hogy a csillaghegyi öblözet dunai partszakaszán (az Aranyhegyi- és a Barát-patak között) megtervezze a majdani rekreációs területet. A cél „a partszakasz tájhasználatának fejlesztése, kiépítése, használható és élhető környezet kialakítása". A tervezés során – amelyre 80 millió Ft-ot biztosított a közgyűlés – koncepcióterv, látványtervek, engedélyezési tervdokumentáció és kiviteli tervek készülnek.

A Fővárosi Közgyűlés áprilisban döntött arról, hogy 12,7 milliárd Ft összköltséggel valósítja meg a csillaghegyi öblözet árvízvédelmét, amely 2019-ig készülhet el. A munkák során ki kell váltani a Római-parton több mint 3 km-en húzódó, 1200 mm-es – még 1976-ban épült – vízvezetéket is, amely a Főváros vízellátásnak közel negyedét biztosítja.

Tarlós István főpolgármester a vitában javasolta, hogy vessenek ki helyi adót a hullámtérben lakókra értéknövekedés miatt, kivéve az 1920-30-as években, az akkori szabályoknak megfelelően épült családi házakat. Azt is javasolta, hogy a Főváros vásároljon meg egy faátültető gépjárművet, amely 93%-os hatékonysággal tud fákat átültetni 38 centiméteres faátmérőig.

Felújítják a Városháza homlokzatát és az Újvárosháza közgyűlési termét

Felújítják a Városháza homlokzatát és az Újvárosháza közgyűlési termét – döntött a Fővárosi Közgyűlés. A Főpolgármesteri Hivatal működtetéséhez kapcsolódó beruházásokról és felújítási feladatokról szóló döntés értelmében a Városháza homlokzatának felújítására 600 millió forintot fordítanak majd.

Mint az elfogadott előterjesztésben írták, a Városháza épületének legjelentősebb építési átalakítása 1949-ben volt a háború után, és ezzel a helyreállítással az épület a ma is látható állapotba került. Az eltelt több mint 65 év alatt mindösszesen a homlokzatok egy részét festették át. A felújítás tartalmazza egyebek mellett a falszerkezetek utólagos talajnedvesség elleni szigetelését, a homlokzati nyílászárók felújítását, a főpárkányzat helyreállítását, az esőelvezető rendszer és a bádogos szerkezetek cseréjét, a vakolat és felületképzési rendszer teljes körű felújítását, az épület körüli vízelvezetés, a járda, illetve burkolatok kialakítását.

A képviselők döntöttek arról is, hogy Újvárosháza közgyűlési terem felújításának és restaurálásának tervezése tízmillió forintot különítenek el. A feladat a felújítás előkészítését, a műszaki (örökségvédelmi engedélyezési, és kivitelezési), restaurálási, illetve tenderdokumentációk elkészítését tartalmazza. Az Újvárosháza közgyűlési terme és kiszolgáló helyiségei különösen értékes műemléki környezet, Lotz Károly-falfestménnyel, értékes képzőművészeti alkotásokkal, ólomüvegezett homlokzati nyílászárókkal díszített. A teremhasználat a hivatali vezetés döntése alapján a kormányhivatallal közös. A berendezési tárgyak, vizesblokkok, nagy értékű világító testek, homlokzati nyílászárók, bútorzat műszaki állapota a legutolsó – az 1990-es években történt – rekonstrukció nagymértékben leromlott.

Döntés a 2017-es vizes vb-hez szükséges fejlesztésekről

A 2017-es budapesti vizes világbajnokság megrendezéséhez szükséges fejlesztésekről döntött a Fővárosi Közgyűlés, jóváhagyva a fejlesztésekhez szükséges, a fővárosi önkormányzat és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közötti támogatási szerződés megkötését. A kormány korábban döntött arról, hogy a világbajnoksághoz kapcsolódó fővárosi fejlesztések megvalósításához vissza nem térítendő támogatást nyújt.

A kormány által támogatott projektelemek megvalósításának tervezett összköltsége 9 milliárd 301 millió forint. A kapcsolódó kormányzati támogatás 8 milliárd 224 millió, a fővárosi önrész 1 milliárd 77 millió forint.

A támogatott projektelemek között szerepel a Népfürdő utca – Vizafogó utca felújítása, gyalogos híd létesítése a Rákos-patakon, a Pesti alsó rakpart megújítása, gyalogos-kerékpáros útvonal kiépítése, valamint a Margitsziget környezetfejlesztési feladatai. Ezek mellett megvalósítandó feladata a Margitsziget csatornázása, a Róbert Károly körút felújítása a Vágány utcai felüljárótól a Népfürdő utcai lehajtóig, a Kárpát utca felújítása, a Margitsziget északi fizetőparkoló-kapacitásának bővítése, valamint a Margitsziget Atlétikai Centrum belső csapadék- és szennyvízhálózat szétválasztása, és új hálózatra csatlakoztatása.

A tervek között szerepel a közbringarendszer bővítése is, a vizes világbajnokság helyszíneinek és környéküknek a bekapcsolása a közbringarendszerbe. Egyebek mellett 27 új gyűjtőállomást létesítenének és 335 új kerékpárt szereznének be, valamint fejlesztenék a kapcsolódó közterületi infrastruktúrát, az érintett közúthálózaton gyalogos- és kerékpárosbarát átalakításokat végeznének. A főváros erre európai uniós venne igénybe, mintegy 700 millió forint összegben.

Több mint háromszázmillió zöldfelületi fejlesztésekre

Több mint háromszáz millió forintot fordít idén Budapest zöldfelületi fejlesztésekre – döntött a Fővárosi Közgyűlés. A Népliget területén lévő Vajda Péter utca mentén a sportpályák közelében lévő, jelenleg elhagyatott zöldfelületet felújítására 50 millió forintot szánnak. Pihenő és rekreációs kert, játszótérszigetek, valamint fitneszpark kialakítását is tervezik. A Gellérthegyen lévő úgynevezett csúszdás játszóteret 200 millió forintból újíthatják meg. Burkolatok cseréje, ütéscsillapító burkolat építése, új csúszdák kihelyezése, a játékterület kibővítése, támfalak és lépcsők javítása, padok és egyéb utcabútorok teljes korszerűsítése, a zöldfelületek átalakítása várható. A XI. kerületi Feneketlen tó melletti játszótér fejlesztésére 15 millió forintot fordítnak. A játszótér közkedveltsége kiemelkedő, számos lakossági megkeresés érkezik, mivel a játszótér középső részét nyáron tűzi a nap, árnyékolásra van szükség. A meglévő homokozó-felület árnyékolására fémszerkezetű napvitorla elhelyezését tervezik. A VIII. kerületi Krúdy Gyula utca és a József körút sarkán lévő park felújítására 24 millió forintot szánnak. Elbontják a használaton kívüli, üzemképtelen vízarchitektúrát, a burkolatokat felújítják, valamint találkozó és pihenő teret alakítanak ki egyedi elemes utcabútorok kihelyezésével. Ugyancsak ekkora összegből újítják meg XIII. kerületi József Attila Színház előtti területet: utcabútorokat helyeznek majd ki és fákat is ültetnek.

Tanulmányterv a történeti városrészek fejlesztéséről

A budapesti történeti városrészek megújításáról szóló fejlesztési tanulmánytervet dolgozott ki a Fővárosi Önkormányzat a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bevonásával, a dokumentumot a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta. A tanulmányterv témája Budapest városszerkezeti, városképi szempontból védendő, jellemzően egységes historikus stílusú épületeinek és környezetüknek vizsgálata, a megújulásukat célzó beavatkozási javaslatok megfogalmazása. Ebben a szakemberek számba veszik azokat az építészeti-műszaki eszközöket, amelyekkel az épületállomány fenntarthatósági és energetikai szempontok figyelembevétele mellett, ugyanakkor az értékeit megőrizve fejleszthető.

A cél, hogy az ajánlások megfelelő minőségű beruházásokat ösztönözzenek annak érdekében, hogy a főváros egyedülálló épített öröksége megmaradjon, és értékőrző módon fejlődhessen – olvasható az előterjesztésben.

A fejlesztési tanulmányterv része egy több mint hatszáz oldalas kezelési kézikönyv, amely gazdasági, városépítészeti és építészeti témájú vizsgálatokat tartalmaz, és azokra támaszkodva beavatkozási javaslatokat tesz. (A tanulmányterv hamarosan a főváros honlapján, a Budapest Portálon is elérhető lesz.)

Pályázatok műemléki és védett épületek felújítására

Döntött a Fővárosi Közgyűlés az idei Műemléki Keret pályázat kiírásáról, amelyre 200 millió Ft áll rendelkezésre. A pályázat célja a Budapest városképét meghatározó épített értékek megmentése, azok felújítása, restaurálásának segítése, az eredeti részek felújítása, visszaállítása. Idén hangsúlyozottan támogatják a főútvonalak mentén lévő épületek földszinti sávjának rendbetételét.

A közgyűlés döntésével 135 millió Ft-ot biztosítanak az Építészeti Értékvédelmi Támogatás pályázatra. A támogatás célja azon munkák elvégzésének a segítése, amelyek az épületnek olyan részeit, tartozékait, díszítéseit, általában olyan értékeit újítják fel, állítják helyre, amelyek a fővárosi helyi védettség alá helyezést indokolttá tették. 

Arról is döntés született, hogy 165 millió Ft-ot fordítanak örökségvédelem alatt álló épületek állagmegóvására, az épületek műszaki állapotának javítására. Az állagmegóvási támogatás – a Fővárosi Városrehabilitációs Keret felhasználásának szabályairól szóló rendelet alapján – az örökségvédelem (műemléki egyedi vagy területi védelem, valamint fővárosi vagy kerületi helyi védelem) alatt álló társasházak és lakásszövetkezeti tulajdonban lévő lakóépületek állagmegóvási és alapvető műszaki felújítási munkáit kívánja támogatni.

 

Hírek

RSS megtekintés

Kapcsolódó cikkek

Ülésezik a Fővárosi Közgyűlés 2016. április 27-én a Városháza dísztermében, középen a városvezetői pulpitus
Döntöttek az M3-as metró felújításának támogatási szerződéséről, eszerint a 139,5 milliárdos projekt ősszel indulhat és 2019. szeptember végére fejeződhet be. Elfogadták a csillaghegyi öblözet védelmének támogatási szerződését is.
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése 2016. május 12-én a Városháza dísztermében
Háromtagú vizsgálóbizottság alakul az Alstom metrókocsik ügyében felmerült korrupciós vádak kivizsgálására. Döntött a közgyűlés a Budapesti Ösztöndíj Program keretében az idei ösztöndíjasokról. Az M3-as metró felújítása miatt szükséges járműpótlásról a következő ülésre halasztották a döntést.