Budapest Főváros Önkormányzatának aktualitásai
Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on! Mindennap hírek, aktualitások, eseménynaptár. Keresse a Fővárosi Civil Irodát a
www.facebook.com oldalon.
A már megalakult Civil Szakmai Műhelyekhez folyamatosan lehet csatlakozni. Témakörök: Fogyatékos-ügy, Szociális- és Egészségügy, Kultúra, Sport, Oktatás, Városfejlesztés és Környezetvédelem. Érdeklődni a
civiliroda@budapest.hu e-mail címen.
Idén is meghirdetik a Budapesti Ösztöndíj Programot
Budapest Főváros Önkormányzata számára kiemelten fontos a versenyképes tudással rendelkező hallgatók képzésének és ezáltal a humán erőforrás fejlesztésének támogatása, ezért az előző évek sikerei után idén is meghirdeti – részben módosított feltételekkel – a Budapest Ösztöndíj Program pályázatát a fővárosi székhelyű felsőoktatási intézmények nappali tagozatos, 2015 szeptemberétől vagy 2016 februárjától utolsó tanulmányi évüket megkezdő hallgatói számára.
BővebbenTagtársaink kérték a közzétételét
MOCCANJ, ÚJPEST! Az idén 25 éves Budapesti Szabadidősport Szövetség 2015-ben is szervezi a MOCCANJ! Próbasorozatot, mely az évszakoknak megfelelő sportolási formákból ad ízelítőt a résztvevőknek. Az év első eseménye a télhez, a téli spotokhoz kötődően az Újpesti Polgármesteri Hivatal támogatásával Újpest szívében a Szent István téren felállított jégpályajégpályán lesz 2015. január 31-én 9-13 között. A jégpálya egyik felén ügyességi feladatok, míg a másik felén szabad korcsolyázás várják a korisokat. A rendezvény helyszíne az 3-as metró végállomásától, az Újpest Városközponttól 2 perc sétával megközelíthető. A rendezvény megvalósulását a MOB és a Fővárosi Önkormányzat is támogatta.
PÁLYÁZAT. A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége művészeti alkotó pályázatot hirdet a ritka betegséggel élők számára „Ritka Szépségek Gyűjteménye 2015” címmel. A pályázat célja: A WHO által a Ritka Betegségek Napjának nyilvánított február utolsó napjához kapcsolódó 2015. évi Ritka Betegségek Világnapja keretében megrendezendő kiállítás anyagának az összegyűjtése, mely a ritka betegségekkel élők művészeti tevékenységét mutatja be a nagyközönségnek és sorstársaiknak.
ORVOSOK A ZENÉBEN. A Magyarországi Orvos Muzsikusok Egyesülete szeretettel meghívja Önt és kedves Családját a következő két rendezvényére: a Békeház Dísztermébe 2015. január 29-én 18.00 órakor tartandó „Orvosok a zenében” c. műsor sorozat következő részére, valamint a 2015. február 06. 18.00 órakor kezdődő „Orvos-írók klubja” címen induló irodalmi sorozatára.
Hírek a civil szektorból/szektorról
Tájékoztatások, figyelmeztetések, lényeges joghatások 2015. január 1. napjától kezdeményezhető bírósági eljárásokkal kapcsolatban
2015. január 1. napját követően a beadványokat egy példányban papír alapon vagy – elektronikus útra kötelezett kérelmező esetében – elektronikus úton ÁNYK űrlapon kell benyújtani az Ügyfélkapun keresztül a bíróságra. Az ÁNYK űrlap formailag nem, annak csak adattartalma szerkeszthető, ezért tájékoztatjuk, hogy amennyiben az ÁNYK űrlapot megváltoztatja, a kérelem nem tekinthető szabályszerűen benyújtottnak. Bővebben
Így lehet támogatni a civil szervezeteket
Az Adománygyűjtő Szervezetek Önszabályozó Testületének (ASZÖT) javaslata alapján idén minden személyi jövedelemadó (szja) 1 százalékot felajánló magánszemély rendelkezhet postai illetve elektronikus levelezési címének a kedvezményezettel való közléséről – hívta fel a figyelmet a testület szerdai közleményében. A tájékoztatás szerint a törvényváltozással megnyílik a civil szervezeteknek az a lehetőség, hogy az adományozók közvetlen és pontos tájékoztatásával növeljék az átláthatóságot és bizalmat. Bővebben
Itt a lista az egyesületek adóbevallásairól
Mikor, és milyen bevallásokat kell benyújtania egy újonnan alakult, illetve egy végelszámolás alá kerülő egyesületnek? – kérdezte két olvasónk. Pölöskei Pálné okleveles adószakértő és okleveles könyvvizsgáló szakértőnk válaszolt. Bővebben
Az Adótanácsadók Egyesülete együttműködési megállapodást kötött a NAV-val
„Az Adótanácsadók Egyesülete és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal között létrejött együttműködési megállapodás közvetlen és gyors visszajelzést tesz lehetővé a két szervezet között, így a hatóság gyorsan tud reagálni a jogalkalmazás során felmerült nehézségekre, és a szakemberek is könnyebben tudnak alkalmazkodni az új rendelkezésekhez. Ez mindkét fél számára előnyökkel jár” - közölte Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének (Adótanácsadók Egyesülete) elnöke. Bővebben
Legyen önkéntesünk! Magyar Kórházi Önkéntesek Alapítvány
Célunk: fizikai és lelki támasz és segítségnyújtás a kórházban tartózkodó betegek és hozzátartozóik számára. Képzett kórházi önkénteseink alapítványunk szervezett keretein belül teljesítenek szolgálatot. Ezt önkéntes alapon, ellenszolgáltatás nélkül teszik heti 2-4 órában, vállalásuknak megfelelően. Az erre a tevékenységre felkészített önkénteseink az ápoló személyzet mellett végzik munkájukat, annak útmutatása alapján. Bővebben
Játsszunk ismét operát! - Országos zenei vetélkedő középiskolásoknak
A Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége és a Magyar Zeneszerzők Egyesülete - a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Állami Operaház támogatásával - Játsszunk ismét operát! címmel országos zenei műveltségi vetélkedőt hirdet a középiskolás – 15-19 éves – korosztály számára. Bővebben
2015. madara
1979-ben indult útnak a Magyar Madártani Egyesület programja, amelynek keretein belül minden évben kiválasztanak egy olyan madarat, amelyre egy évig különösen nagy figyelmet fordítanak. Tavaly ez a madár a túzok volt. Bővebben
Vigyázzunk a tarajosra!
Az év kiemelt fajának a dunai tarajos gőtét (Triturus dobrogicus) választotta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kétéltű- és hüllővédelmi szakosztálya. Bővebben
Kutya hidegben mit tegyek?
A kemény hideg ránk, járókelőkre is embert próbálóan hat, nemhogy a körülöttünk szabadban élő állatokra. Az Orpheus Egyesület ad néhány tippet, hogy ilyen hidegben mi a teendőnk. Bővebben
Termékteszt: porcukor
Sokak szerint valami nincs rendben a bolti porcukorral: nem olyan édes, mint a házilag porított cukor, és kemény lesz tőle a sütemény. Labortesztet végeztünk és szakértőket kerestünk fel. Kiderült: felesleges otthon darálni. Bővebben
Aktuális pályázatok
Civil események
2015. január 29. 18:00
Magyarországi Orvos Muzsikusok Egyesülete „Orvosok a zenében” c. műsor sorozat következő koncertje a Békeház Dísztermében.
2015. január 31.
MOCCANJ! – Sportrendezvény az újpesti Szent István téren a Budapesti Szabadidősport Szövetség szervezésében.
2015. február 06. 18:00
Magyarországi Orvos Muzsikusok Egyesülete a 2015. február 06. 18.00 órakor kezdődő „Orvos-írók klubja” című irodalmi sorozat a MagNet Közösségi Házban.