A Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Főosztálya és Budapest Főváros Levéltára szervezésében Budapest egyesítésének 142. évfordulóján, november 17-én rendezték meg a rendszerváltozás történetéről szóló városismereti, várostörténeti verseny döntőjét. A finálé idén is a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Budapesti Történeti Múzeum közreműködésével valósult meg.
A benevezett 65 csapatból a legjobb hét csapat jutott a döntőbe, ahol nagyon szoros küzdelemben a Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium „6almaSokk” elnevezésű csapata szerezte meg az első helyet. A Gundel Károly Szakképző Iskola „JENÁTÜLŐ” és a Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium „HUNcut Buckák” elnevezésű csapata is dobogós helyezést ért el.
A győztesek csapattagonként 25.000, 20.000 és 15.000 Ft értékű kultúrautalványt, emlékpólót és ajándékkönyveket vehettek át, dobogós csapatok emellett meghívót kaptak a Fővárosi Önkormányzat által jövő nyári jutalomtáborába. A díjakat Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes adta át.
A legtöbb csapatot indító iskola különdíját - egy buszos csapatkirándulást - idén is a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola érdemelte ki.